Szerb Antal Emlékhely


Ismertető

A Nemzeti Emlékhely a Szent Farkas vártemplom kőkerítése mellett található.

Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. Itt a faluban létesítették a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Az ide hurcolt kényszermunkásokkal és munkaszolgálatosokkal akarták kiépíteni a határvidéken az utolsó védvonalat. A kétezer foglyot a község kiürített bikaistállójában és a gazdák pajtáiban helyezték el. A nélkülözések, a higiénia hiánya és az embertelen bánásmód miatt sok száz ember pusztult el.

Itt vesztette életét a magyar irodalomtörténet több tehetsége: Szerb Antal irodalomtörténész-író, Sárközi György költő és Halász Gábor esztéta.

2008-ban avatták fel Balfon a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére emelt szobor együttest. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az "erőltetett menetet" szimbolizálják. A régi Szerb Antal emlékmű részletét - a kőbe faragott nyitott könyvet - beépítették a templomot körítő falba. Az író gondolatait olvashatjuk rajta:

"A szabadság nem csak nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is."


Kapcsolódó oldalak

Amit mindenképp látni kell Balfon

A legfontosabb látnivalók Balfon


Balf környéki települések

A régió további látnivalókban gazdag városai, falvai